A program fő célja, hogy felhívja a figyelmet a védelemre szoruló őshonos fajokra, és elősegítse azok védelmét. A földikutya rá is szorul erre: az apró állat először kétmillió éve jelent meg a Kárpát-Medencében, napjainkra azonban a kihalás szélére került az emberi tevékenység miatt.
A földikutya
Az egész világon nagyjából ezer él belőle. A populáció fele Bajánál, az országhatárhoz közel található. Magyarországi élőhelyét 2017-ben nyilvánították védetté. A patkány nagyságú rágcsáló a föld alatt él, és ezért teljesen vak, viszont a szaglása és a hallása kiváló. A vakonddal ellentétben nincsenek erőteljes ásólábai, a föld alatti járatait inkább a fejével túrja. Az egymással szomszédos járatban élő állatok hangjelzésekkel kommunikálnak. Növényevő, föld alatti gyökereket, gumókat, hagymákat fogyasztja, ezért pár évtizedet még mezőgazdasági kártevőként tartották számon. Arról keveset tudni, hogy hogyan szaporodik – a nőstény feltehetőleg tavasszal hoz világra 1-3 utódot.